CIGÁNYKÁRTYA

Magyarországon először 1850-ben készült A CIGÁNYKÁRTYAAlapja az 1670-ben készült Lenthall 52 lapos kártya,amelyből ezután a XIX. század elején keletkezettEurópában is elterjedt ez az illusztált jóskártya . Az egyik legrégebbi jóskártyának tartják, a “CIGÁNYKÁRTYÁT” amelyet a hagyomány szerint India felől a vándorló cigányok hoztak magukkal Európába, és honosítottak itt meg a jövendőmondások során. EZT a kártyatípust úgy …

A NAPFÉNY

Én bizony napimádó vagyok. Olykor arról ábrándozom, de jó volna valamelyik verőfényes déli országban élni, ahol egész éven át kifogyhatatlan a napfény. A nyár számomra mindig a legkellemesebb évszak. Akkor válik csak igazán szembetűnővé, hogy a napfény nélkűlözhetetlen az egészségünk számára, amikor hiányzik a borús idő lehangoló, nem tesz jót a kedélyünknek. Ha fekete felhök …

A LEVEGŐ

Friss levegő nélkül nem élhet az ember, nem csak azért kell a levegő, mert oxigénnel látja el a tüdőnket. Ha külvilágtól teljesen elzárt, ablaktalan, légkondicionáló berendezéses irodahelyiségben kellene dolgoznom, megbetegednék.Nekem fagyos, hideg időben is naponta többször kell szellőztetnem, ha nem tehetném,kedélybeteg lennék. Elképzelhetetlen olyan zord időjárás, amelyben elmulasztanám mindennapi sétámat. Bevallom,hogy rajongok a friss levegőért. …

A TERVEZÉS LÉPÉSEI

Minden alkalommal, amikor vásárolsz valamit, számold ki , mennyibe fog kerülni ez havonta! A legjobb szemlélet, ha havi pénzáramlásban gondolkodsz. Mekkora havi bevételnövekedést kellene elérned ahhoz, hogy a kiszemelt dolog ne okozzon életszínvonal-csökkenést? Vagy másképp megközelítve:mekkora életszínvonal-csökkenést érdemes rááldozni az adott dologra. Menj végig a lakásodon, és írd össze az összes tárgyadat,vedd számba mindazt, amivel …

ANYAGI BIZTONSÁG 3-ik rész

BEVÉTELNÖVELÉS Bevételeink növelésének sokféle módja létezik, az egészen bizonytalan kimenetelűtől a biztosig. Bizonytalan bevételnövekedést eredményeznek például a szerencsejátékok ( lottó) vagy a bűncselekmények ( bankrablás). Ezek állnak a skála végén. A másik végén azonban a biztos bevételnövekedést eredményező tevékenységek között csak egyet találunk: EZ PEDIG A MUNKA. Munka nélkül úgy nem lehet bevételt növelni, hogy …

ANYAGI BIZTONSÁG 2-IK RÉSZ

MI JELENT AKKOR ANYAGI BIZTONSÁGOT? Mostanra már minden bizonnyal magad is kitaláltad: anyagi biztonságot kizárólag a folyamatos bevétel nyújthat.Ha van befektetésed, ami minden hónapban termel neked mondjuk ötszázezer forintot, akkor szert tettél egy bizonyos mértékű anyagi biztonságra. Ha van egy vállalkozásod, ami havonta megtermel számodra például egymillió forintot, akkor szert tettél egy bizonyos mértékű anyagi …

ANYAGI BIZTONSÁG

1-RÉSZ ANYAGI BIZTONSÁG? Mi az anyagi biztonság? Ha gazdagok vagyunk? Ha sok pénzünk van? Ha drága dolgokat birtoklunk? A gazdagságról mindenkinek más jut az eszébe, azért fontos, hogy közös nevezőre tudjunk jutni ebben a fundamentális kérdésben. VAJON GAZDAG AKINEK SOK PÉNZE VAN? VAJON ANYAGI BIZTONSÁGBAN ÉL? Ha vetünk egy pillantást a lottómilliomosokra, akik kétharmada két …