Rendhagyó üzenet ásványjóslással minden állatövi jegynek:
♈ A Kos a sárga kalcit üzenetét kapta: Ügyelj a mély tartalomra, ha nem csak felületes kapcsolatot szeretnél.
♉ A Bika a karneolt kapta, ami azt üzeni hogy a békét úgy tudod megtartani, ha nem szállsz szembe minden apróság miatt a társaddal. Ha friss a kötelék, akkor ne számíts elmélyült érzelemmel teli közös életre, mert ez a kő inkább a túlzott testi szenvedélyességben ki is meríti a kettőtök kötelékét.
♊ Az Ikreknek a kriptozáz-t dobta a sors. Ez a kő olyan kapcsolatot mutat, ami már sok mindent megélt, kiállta az idő próbáját. Így alapjában pozitív jelentésű, mély érzelmekkel teli együttlétet mutat, a gond az Ikrek esetleges túlzott szabadságvágyában nyilvánulhat meg.
♋ A Rák a zöld aventurint kapta. Mi mást is dobhatott volna a sors az idealista Ráknak. Hisz a remény, a reménykedés köve összhangban van a Rákokkal, akik soha nem adják fel a reményt és egyszer be is köszönt az ő életükbe is az igaz szerelem. Bár ezért tenni is kell, nem elég álmodozni róla.
♌ Az Oroszlán hatalmas szívéhez most a rubellit érkezett, ami kalandra hívja a királyi jegy képviselőit. Ez a kő nyitottá tesz az új befogadására. Természetesen ezt abban az esetben tedd, ha még nem vagy elkötelezve. Ha már így élsz, akkor a pároddal bűvölhetitek el egymást.
♍ A Szűz is a kriptozázt kapta. Ha a Szűz nem lenne elég rugalmas, akkor ez a kő feloldódást hozhat. Óvakodj attól, hogy túl sivárrá váljon a szerelmi életed.
♎ A Mérleg a lapis lazulival megélheti azt, hogy végre osztozzanak az örömökben, az intim együttlétet végre úgy élheti meg, ahogy erre mindig is vágyott.
♏ A Skorpió az opált kapta, ami kissé elvihet a káprázat földjére. Ezért légy óvatos, ne éld bele magad túlzottan egy elképzelt világba.
♐ A szabadságvágyó Nyilas a füstkvarcot kapta. Mivel a Nyilas optimista remélhetően nem süpped bele a magányosság érzésébe, és a borús hangulatot le tudja győzni. Egyelőre ne tégy lépéseket semelyik irányba sem, inkább pihenj és a természetes gyógyítóerő fel fog vértezni friss energiával és újra szárnyalhatsz, de most pihenj egy kicsit.
♑ A Bak a vörös gránát bűvkörébe érkezett, mely feltölt szenvedéllyel, ami megnöveli a kisugárzásod – minden tekintetben.
♒ A Vízöntő köve most a türkiz. A szabadszellemű Vízöntő és a türkiz harmóniát hoz, hisz együtt indulhattok felfedező útra.
♓ A Halak a gyöngyöt kapta, ami a termékenység szakaszát hozza el. Vigyázz, ne vakítson el a külső, a látszat ragyogás, mert a belső fény is fontos.
Szeretettel kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog új esztendőt!
🎉🍾🥂🎊